Nagy sikerrel zárt az ÉMOT I. kongresszusa

Jelentős érdeklődés, az egyes szakterületek legjobbjai által prezentált előadások, oldott hangulat – így lehetne röviden leírni Magyarország első életmód orvosi konferenciáját, amely február 15-16-án zajlott, a Testnevelési Egyetemen.

Előadások az életmód minden szegmenséről

A Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke, dr. Babai László, a Tudományos Bizottság elnöke, dr. Barna István PhD, és a Szervező Bizottság tagjai, prof. Apor Péter, Dvorák Márton és Varga Dóra egyetértettek abban, hogy a kétnapos kongresszus mind az előadók, mind a hallgatóság legnagyobb elégedettségével zárult.
Rövid összefoglaló az előadásokról.

2019. február 15.

Plenáris ülés

Az életmód orvoslás története
Dr. Babai László, elnök
ÉMOT

Babai doktor előadásából megtudhattuk, hogy az életmód orvoslás gyökerei az ősidőkre nyúlnak vissza, az evidence based adatok gyűjtése 1948-ban indult. Az elsősorban külföldi kutatások eredményeire épülve 1999-ben született meg a lifestyle medicine kifejezés, amelynek hazai meghonosítója a 2013-ban megalakult ÉMOT, amely a legnagyobb szakmai társaságok terápiás ajánlásai mellett a diszciplína önálló alapjait is kidolgozza.

Az egészséges táplálkozást elősegítő, illetve kapcsolódó kormányzati intézkedések és ezek hatásai, mérhető, bemutatható eredményei
Dr. Bíró Krisztina PhD, főosztályvezető helyettes, szakmai tanácsadó
EMMI Egészségért Felelős Államtitkárság

Dr. Bíró Krisztina prezentációjából képet kaphattunk a magyarok általános egészségi állapotáról, és arról, hogy a betegségek kialakulásában milyen jelentős szerepe van az életmód tényezőknek. Mindezek kiküszöbölésére népegészségügyi intézkedések, kormányzati programok és jogszabályok születnek, amelyek közül kettőt (a népegészségügyi termékadót és a közétkeztetési rendeletet) a WHO is megnevezett az európai jó gyakorlatok közt.

Mit értenek az emberek életmód alatt?
Kun Eszter
Szinapszis Kft.

A kutatási igazgató asszony előadásából kiderült, hogy a magyar lakosság mennyire látja az összefüggéseket az életmód és az egészségi állapot közt, milyen forrásokból szerzi a vonatkozó információit és milyen szerepe van a szemléletformálásban – az orvosokon túl – a hiteles médiának.

Munkahely – Betegség és egészség forrása
Dr. Kudász Ferenc, foglalkozás egészségügyi orvos
Nemzeti Népegészségügyi Központ

Mivel hazánkban évente közel négyezer munkával összefüggő, döntően betegség eredetű halálozás fordul elő, kiemelt jelentőségű a munkahelyi károsodások korai felismerése és kezelése – derült ki doktor Kudász előadásából. Érdemes tehát tudatosítanunk, hogy a munkahely egyike a meghatározó életmódbeli tényezőknek. 

Életmód orvostan helye a gyógyításban

Fizikai aktivitás ajánlások egészségesek számára
Prof. Dr. Martos Éva
Testnevelési Egyetem

Martos professzor előadásából kiderült, hogy a rendszeres fizikai aktivitás csökkenti a hypertonia, az elhízás, a diabetes és a dyslipidaemia kialakulásának kockázatát, így a prevenció alapvető eszköze. A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus konferencia ajánlása alapján legalább napi 30 perc, legalább hetente 5 alkalommal (150 perc / hét) mérsékelt intenzitású aerob vagy legalább 75 perc mérsékelten erős aerob aktivitás ajánlott, vagy a kettő kombinációja. Ezen felül szükséges legalább heti két alkalom izomerősítés. A professzor asszony rávilágított, hogy mivel ezt csak a felnőtt lakosság negyede teljesíti, a WHO szerint a fizikai aktivitás tanácsadásnak az egészségügy mindennapos gyakorlatába kell illeszkednie.

A kardiorespiratorikus (aerob) fittség és az életkilátások
Prof. Dr. Apor Péter
Országos Sportegészségügyi Intézet

Apor professzor előadásában bizonyította, hogy a fittség (kardiopulmonális teljesítőképesség, maximális oxigénfelvevő képesség, illetve az ezeket tükröző teljesítmény) jósló értéke az egészségnek, és az életkilátások szempontjából legalábbis módosíthatja a „hagyományos” kardiovaszkuláris rizikófaktorokból kiolvasható prognózist.

Mire számíthat az allergiás, ha betart minden életmód javaslatot?
Prof. Dr. Nékám Kristóf
Magyar Allergia Szövetség, Budai Allergiaközpont

Nékám professzor előadásában azt vette górcső alá, hogy az allergiásoknak és környezetüknek mit, mikor, meddig lehetne és kellene tenniük egészségük, életminőségük megőrzése és helyreállítása érdekében. Mint kiderült, az egyén saját felelősségének nagy a szerepe e tekintetben is, ideértve a fizikai állapotot, táplálkozási szokásokat, pszichoszociális állapotot és részben a környezeti ártalmakat is.   

Életmód terápia helye a hypertoniás kezelésében és gondozásában
Dr. med. habil. Barna István
Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. sz. Belgyógyászati Klinika
ÉMOT

Magasvérnyomás betegségben a vérnyomás csökkentését szolgáló nem gyógyszeres kezelés alapvető fontosságú, és egyben minden további terápia alapja – derült ki Barna doktor előadásából. Megtudhattuk, milyen szerepe van e tekintetben a testtömeg csökkentésének, az étrend megfelelő felépítésének, az alkoholfogyasztás mérséklésének és a rendszeres fizikai aktivitásnak.

Életmód orvoslás daganatos megbetegedésekben
Dr. Nikolényi Alíz PhD
SZTE ÁOK Onkológiai Klinika

Dr. Nikolényi Alíz előadásában hangsúlyozta, milyen jelentősen befolyásolja az életmód a daganatos betegségek kialakulását. Elsősorban említendő itt a dohányzás, majd az alkoholfogyasztás, az elhízás, a testmozgás hiánya és az egészségtelen táplálkozás. Éppen ezért nem csak a megelőzésben, de a gyógyításban is döntő szerepe lehet az egyes életmód elemek megváltoztatásának.

Életmód orvoslás területei

„Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030 (MÁÉSZ)” Az elmúlt kilenc év eredményei
Dr. med. habil. Barna István (a MÁÉSZ programbizottsága nevében)
Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. sz. Belgyógyászati Klinika
ÉMOT

A komplex átfogó szűrőprogram lenyűgöző adatait és eredményeit kifejtve, Barna doktor örömteli fejleményként említette, hogy 2018-19-et a Megelőzés Évévé nyilvánították, így a szűrések mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kap a programban a prevenció, amelynek döntő része az életmód tanácsadás. Ezáltal felértékelődnek az életmód orvoslás tapasztalatai is, és remélhető, hogy az eddig lezajlott 500 ezer tanácsadás mellé újabb sok ezer útmutatást tudnak majd nyújtani a szakemberek.

A dohányzás visszaszorítására tett lépések
Dr. med. habil. Paulik Edit PhD
SZTE ÁOK Népegészségügyi Intézet

Hazai adatok szerint a dohányzás a férfiaknál első, a nőknél a második helyen álló kockázati tényező az elvesztett egészséges életévek vonatkozásában, így Paulik doktornő szerint érdemes ismerni a leszokás bizonyítottan hatásos módszereit, így a minimálintervenciót, illetve a programszerű leszokás-támogatáson belül a gyógyszermentes és a farmakoterápiás módszereket.

Új magyar táplálkozási ajánlás – OKOSTÁNYÉR®
Kubányi Jolán MSc, elnök
Magyar Dietetikusok Országos Egyesülete

Kubányi Jolán elnök asszony előadásából kiderült, hogy az OKOSTÁNYÉR® program a legújabb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy mi kerüljön napi szinten a tányérunkra. A könnyen értelmezhető grafikus megjelenítés a lakosság részére megfogalmazott egészséges táplálkozási alapokat teszi világossá és követhetővé.

Stressz és lelki egészség
Dr. Révay Edit PhD
Sapienta Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Jó ideje evidenciaként kezeljük, hogy a stressz kihat az egészségre, éppen ezért érdemes az életmód elemei közt nagy hangsúlyt fektetni a stressz hatékony kezelésére is – hangsúlyozta Révay doktornő. A test – lélek – szellem egyensúlyának gyógyító hatásairól és a megküzdési stratégiákról is szó esett az előadásban.

Táplálkozásterápia a mindennapokban

Édes íz és édesítőszerek az egészséges táplálkozás tükrében
Szűcs Zsuzsanna MSc, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

Bár az édes íz kedvelése velünk született, Szűcs Zsuzsanna előadásából kiderült, hogy a hozzáadott cukorbevitelnek nem lenne szabad meghaladnia a napi energiafelvétel 10 százalékát. A szakember a mértékletes cukorfogyasztásra, az energiamentes édesítőszerek kedvező hatásaira és az OKOSTÁNYÉR® program használatára is felhívta a figyelmet.

Fókuszban az inzulinrezisztencia, az egyénre szabott dietoterápia jelentősége IR-ben és diabéteszben
Erdélyi-Sipos Alíz MSc, dietetikus
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége főtitkára

Erdélyi-Sipos Alíz prezentációjában az IR kezelésének négy alappillérét vette górcső alá: a személyre szabott étrendet, amelyben a megfelelő minőségű és mennyiségű szénhidrát napi elosztása a legfontosabb elem, a mozgást, a pszichés támogatást és a gyógyszeres kezelést.

Tudományos betekintés a vegetáriánizmusba vagy más néven növényi alapú táplálkozásba
Shenker-Horváth Kinga, okleveles táplálkozástudományi szakember
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A vegetáriánizmus történetén túl Shenker-Horváth Kinga előadásából megismerkedhettünk a növényi alapú táplálkozás alformáival, annak táplálkozástudományi fókuszpontjaival és azzal a ténnyel, hogy a helytelenül folytatott növényi étrend is vezethet hiánybetegségekhez, ezért érdemes ennek kialakításában dietetikus segítségét kérni.  

A hazai gyermekek táplálási, táplálkozási jellemzői – tanulságok, avagy mit mutatnak a számok
Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina, dietetikus
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A szakember előadásából kiderült, hogy a hazai felnőtt populációra jellemző helytelen táplálkozási mintázat már gyermekkorban is megfigyelhető, így a gyermekkori túlsúly és elhízás összefüggésbe hozható a korai halálozás, a szív-érrendszeri betegségek, a 2-es típusú diabétesz, mozgásszervi problémák és egyes daganattípusok növekvő kockázatával. Ennek ismeretében kijelenthető, hogy az egészséges táplálkozás gyermekkorban egy hosszútávú, komplex prevenciós programként is felfogható.

A kardiovaszkuláris betegségek dietetikai megközelítése
Kegyes Réka, okleveles táplálkozástudományi szakember
EFAD

Kegyes Réka előadásában hangsúlyozta, hogy az Európai Kardiovaszkuláris Prevenciós irányelv szerint az életmód- és ezen belül étrendváltás a prevenció egyik alapja. Megismerhettük a mediterrán étrend és a dietetikai tanácsadás primér prevenciós eredményeit, valamint a dietoterápia lehetőségeit a kezelésben, megelőzésben.

A dietetikusok megítélése a lakosság szemszögéből
Csengeri Lilla, okleveles táplálkozástudományi szakember
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A felnőttek 61 %-a tudja, mivel foglalkozik egy dietetikus, a netezők pedig a dietetikusok véleményét tartják magasan a leghitelesebbnek – derült ki Csengeri Lilla prezentációjából. Ugyanakkor a szakember a dietetikusi kompetenciák megerősítését is szükségesnek tartotta a háziorvosok, szakorvosok felé, hogy mindenki saját szakértelmével járulhasson hozzá a gyógyításhoz. 

Technológia

POLAR Coach, mint életmód orvosi támogató rendszer
Nagy-Barta József
FitExport Kft.

A szakértő előadásából megtudhattuk, hogy a viselhető okoseszközök korában a Polar Smart Coaching funkciók a felmérésekkel, a 7/24 aktivitás monitorozással, mozgási adatelemzésekkel rendbe tehetik az életmódunkban rejtőző anomáliákat.

Egészség felmérő, kockázatelemző, életmód támogató rendszerek alkalmazása – Menedzserszűréstől az életmód tanácsadásig
Dr. Margitai Barnabás
Forgalmazók az Egészségért Szövetség 

Dr. Margitai szerint az életmód programok térnyerése összefügg a kapcsolódó szolgáltatások fejlődésével, így például a kommunikálni képes orvostechnikai mérőeszközökkel, okos eszközökkel. Éppen ezért javaslata szerint érdemes mindezeket beépíteni az életmód orvoslás tárházába, követési, motivációs céllal.

Stressz / Regeneráció / Mozgás: objektív, testszenzoros mérésekkel
Kun Zoltán
Fusion Vital Program

A testszenzoros mérésekkel nem csak egyéni szinten lehet segíteni a stressz hatásainak kimutatásában és a károk csökkentésében, de átfogó képet is lehet kapni az országos helyzetről – hangsúlyozta előadásában Kun Zoltán.

Fitpuli, az egészség őrzője. Magyarország első vállalati digitális egészségprogramja
Dr. Oláh Dániel
Fitpuli Kft.

Oláh doktor előadásából kiderült, hogy a Futpuli egy mobilappra és viselhető kiegészítőkre épülő rendszer, amely gyakorlatias támpontokat ad ahhoz, hogy a dolgozók hogyan tudnak egészségükre nagyobb hangsúlyt helyezni.

Magas vérnyomással élő betegek távfelügyeleti rendszerének első eredményei
Dr. Kóti Tamás
Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft.

120, magas vérnyomással élő beteg 30 napos távfelügyeletének tapasztalatairól számolt be dr. Kóti Tamás prezentációjában. Több, mint 10 ezer mérés alapján a szakemberek megállapították, hogy a távfelügyeleti rendszerrel nem csak a vérnyomás alakulása, de az életmód is követhető, sőt alakítható is.

Okosmozgás a Technogymmel
Nagy Tamás, B2B Sales Manager
Finn Wellness Kft.

Nagy Tamás előadásával bemutatta milyen helyet tölt be a fitnesz és a fittség a nemzetközi és a hazai trendekben és hogyan lehet e téren növelni a motivációt az „okosmozgással”. 

2019. február 16.

Életmód orvoslás a gyakorlatban

Lifestyle Medicine a tool for a healthier Europe
Ioannis Arkadianos MD
Európai Életmód Orvosi Szövetség alelnök

Arkadianos doktor prezentációjában széleskörű kitekintést tett a szomorú európai egészségi mutatókra és az életmód egyes elemeinek szerepére az egészség megőrzésében. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a táplálkozás, a mozgás, a stressz menedzsment, a szexuális egészség és a környezeti hatások, valamint a jelentős nem fertőző, krónikus betegségek összefüggései.

Életmód orvoslás modellprogram a jánoshalmi praxisközösségben
Dr. Babai László, elnök
ÉMOT

Babai doktor előadásában az életmód orvosi felmérés és az erre épülő életmódprogram gyakorlati megvalósításának lehetőségeiről, nehézségeiről és megoldásairól beszélt egy konkrét modellprogram tapasztalataira építve.

Az életmód terápia szerepe a diabetes mellitus megelőzésében és kezelésében
Dr. Bibok György
Prima Medica EgészségKözpont

Az életmódkezelés a prediabetes állapotában 40-70 %-ban csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát – hangzott el Bibok doktor előadásában. A szakértő elemezte a személyre szabott étrend, a mozgásterápia, a dohányzásmentesség és a csökkentett alkoholfogyasztás szerepét a cukorbetegség megelőzésében és terápiájában.

Az életmód szerepe vesetranszplantációt követően
Dr. Wagner László
SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika

Vesetranszplantációt követően nő az elhízás, az újkeletű cukorbetegség és a hipertónia kockázata, ezért - ahogyan Wagner doktor hangsúlyozta – van döntő jelentősége ebben az élethelyzetben is az egészséges életmódnak.

Az utolsó újévi fogadalom, avagy mi kell a sikeres életmódváltáshoz?
Dr. Majorosi Emese, háziorvos, életmód orvos, egészségkommunikációs szakember

Gyakorlati tapasztalataira alapozva Majorosi doktornő elmondta, milyen fontos a házi- és szakorvosoknak ismerniük az életmód terápiát, és segíteniük a betegeket annak sikeres megvalósításában. Az előadásból megismerhettük a sikeres életmódváltás elemeit, követelményeit és azok helyét a napi gyakorlatban.

Magasvérnyomás betegek táplálkozásterápiája
Varga Dóra, dietetikus
Prima Medica EgészségKözpont

Varga Dóra előadásából kiderült, hogy a hypertonia terápiájának milyen fontos lépcsőfoka kell, hogy legyen az életmód elemeinek reformja, dietetikai szempontból pedig hangsúlyozottan a mediterrán étrend és a DASH diéta, amelyek 2-20 Hgmm csökkenést is eredményezhetnek a szisztolés érték esetében.

A mozgás, mint gyógyító eszköz a családorvosi praxisban
Dr. Dani Vilmos, belgyógyász, háziorvos, sportorvos

Dani doktor prezentációjában elsősorban a fizikai aktivitás kedvező hatásaira, a betegek edukációjának módszereire és a személyes példamutatás jelentőségére derült fény.

Mozgásterápia a mindennapokban

Az alapellátás fejlesztési törekvések talaján létrehozott praxisközösség modellprogram tapasztalatai a gyógytorna-fizioterápia tapasztalati szemszögéből
Dr. Veres-Balajti Ilona
Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Fizioterápia Tanszék

A szakértő által felvázolt modellprogram többek közt egy új szolgáltatás, a gyógytorna bevezetésével is kísérletezett – sikerrel. A résztvevő betegek visszajelzései alapján nem csak a betegek állapota javult szignifikánsan, de a teljes elismertség is 90 %-os volt. Ezen felül az alapellátásban dolgozó szakemberek is örömmel fogadták a kezdeményezést.

A fizikai inaktivitás és aktivitás. Cardiovascularis kár és haszon
Prof. Dr. Apor Péter
Országos Sportegészségügyi Intézet

A fizikai inaktivitás egyre növekvő mértéke számos kóros egészségi állapot rizikóját növeli, beleértve többek közt az ischaemiás szívbetegségeket, a 2-es típusú diabetest, a mellrákot és a coloncarcinomát – derült ki Apor professzor előadásából. Ezzel szemben a közepes és intenzív fokozatú fizikai aktivitást végzőknél szignifikánsan csökkentek a kockázatok. A prezentáció az összefüggésekre világított rá.

A mozgásszegény életmód káros hatásainak megelőzését célzó prevenciós tréningprogram munkahelyi színtéren, ülő munkát végző munkavállalók körében
Csuhai Éva Anett
Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Fizioterápia Tanszék

Csuhai Éva Anett egy debreceni vállaltnál megvalósított tréningprogramról számolt be, amelynek keretében egy felmérés és egy edukációs esemény után három különböző pilot tréningprogramot valósítottak meg. A derékfájás problémakörére fókuszáló intervenció során jelentős javulás volt tapasztalható mind a panaszok csökkenésében, mind az állapot javulásában, a hatásvizsgálat őszre várható.

Sportártalmak megelőzése
Dr. Lacza Zsombor, ortopéd szakorvos, az MTA doktora, tudományos rektorhelyettes
Testnevelési Egyetem

Lacza doktor és csapata hobbifutóknál vizsgálta a térdfájdalmak jelenlét, elsősorban nem megfelelő sportmozgás kivitelezése esetén. Prezentációjában felvázolta, hogyan lehet kiküszöbölni a sportártalmakat megfelelően előírt és megtanult mozgásmintákkal.

A fitnesz edző helye és szerepe a prevenciós teamben és az egészségfejlesztésben. Nemzetközi kitekintés, hazai helyzetkép
Dr. Zopcsák László PhD
IWI Nemzetközi Fitnesziskola

Dr. Zopcsák László előadásában bemutatta a nemzetközi és hazai fitnesz szektor főbb trendjeit, statisztikai mutatóit és előrevetítette a fitnesz edzők képzésének lehetséges lépéseit. Javasolta továbbá az életmódváltás folyamatában résztvevő szereplők munkájának összefogását.

„Jó gyakorlat” – civilek a pályán

Sportos Cukorbetegek Egyesülete (SCE) – kezdetektől mostanáig
Dávid Zsuzsanna
SCE

Dávid Zsuzsanna beszámolójából kiderült, miért indult a civil kezdeményezés, kinek és hogyan tudott / tud segíteni.

Kerékpártúra a méhnyakrák megelőzésére
Nagy-Tóth Ildikó
Mályvavirág Alapítvány

Nagy-Tóth Ildikó előadása bemutatta az alapítvány működését, megtudhattuk, hogy az a méhnyak-, petefészek-, méhtestrákos nők gyógyulásáért, a megelőzésért jött létre, és hogy nagy hangsúlyt fektet a sportra, mint a prevenció és a rehabilitáció fontos elemére. A Ride for Women programjukban az érintettek, a szakemberek és a lakosság együtt bicikliztek a városban.

Mozdulj Dunakeszi! programsorozat – Dunakeszi, a sportos város
Szabó Eszter, kommunikációs szakreferens
Dunakeszi Polgármesteri Hivatal

Az előadáson szó esett a programsorozatról, annak céljairól, eszközeiről, és olyan egyedülálló kezdeményezésekről, mint például a szenior örömtánc.

Springday egészség klub küldetése, 55+ eddigi sikerei
Fehérvári Lívia
Springday Health Club

Az egészség és fitnesz klub az all inclusive 55+ életmód programra hívta fel a figyelmet, amely lehetőséget teremt a korosztálynak az egészségük, az életmódjuk, a fittségük fejlesztésére.

A mozgás és a sport szerepe a rehabilitációban
Berente Judit
Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Berente Judittól megtudhattuk, hogy a mozgás csökkenti az immunszupresszív gyógyszerek mellékhatásait, a beültetett szerv túlélési ideje 30 %-kal is hosszabb lehet a rendszeresen edző recipenseknél, a közös testmozgás pedig a kapcsolatokat is erősíti.

Gyerekkori mozgásszegény életmód és túlsúly okai
Pálos Attila Zoltán, elnök
VidaKid SE

A sportegyesület elnöke sorra vette a gyermekkori túlsúly, diabétesz kialakulásának fizikai és lelki okait, valamint megosztotta tapasztalatait az egyesület működéséről.

Életmódváltók
Kriska Erika
Kulcsár Hajnal
Central Médiacsoport / Házipatika

Az egészségügyi portál Életmódváltók programja egy szakértők által összeállított rendszer, amely támogatást ad a váltást tervezőknek a mozgás, a táplálkozás, a pszichés változás terén – derült ki Kulcsár Hajnal előadásából. A hathetes program eddig 15.000 felhasználót ért el, és jelentősen hozzájárult az egészségesebb életmód sikeres kialakításához.

Hazai eredmények az életmód orvoslásban

Egészség coaching: tények és tévhitek
Gyebnár Brigitta egészség coach, tréner, mestertanár
SE, Egészségtudományi Kar, Alkalmazott Egészségtudományi Intézet, Ápolástan Tanszék

Gyebnár Brigitta előadásából megtudhattuk, hogy az egészség coaching igen komoly segítséget jelent az orvos-beteg találkozók után az információ átadásában, a gyógyszerfelhasználásban, a diétás tanácsok betartásában, a rendszeres testmozgás kialakításában – különösen krónikus állapotok esetében.

Fővárosi és vidéken élő roma fiatalok táplálkozási szokásainak összehasonlítása
Mózes Noémi
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

Mózes Noémi prezentációjában elhangzott, hogy vizsgálatuk célja volt megállapítani, hogy a többségében hátrányos helyzetben élő roma gyerekekre is ugyanannyi jellemző-e a túlsúly, mint a nem romákra, vagy inkább alultápláltak. Kiderült, hogy a roma gyerekek a helytelen táplálkozási szokásaik következtében szintén súlyproblémákkal küzdenek, ezért kimondottan fontos lenne körükben az oktatás, a preventív szemlélet kialakítása.

Az elhízás, mint kardiovaszkuláris rizikótényező vizsgálata a mentőfeladatot ellátók, a tűzoltók és a rendőrök körében
Lichthammer Adrienn PhD
SE Egészségtudományi Kar, Alkalmazott Egészségtudományi Intézet, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék

A mentőszolgálatnál, a katasztrófavédelemnél és a rendvédelemnél dolgozók erőt próbáló munkája ellenére körükben legalább olyan magas az elhízás aránya, mint a felnőtt férfi lakosság körében – hangzott el Lichthammer Adrienn előadásában. Éppen ezért esetükben kívánatos lenne a foglalkozás egészségügyi vizsgálatok keretében a dietetikus szakember által nyújtott tanácsadás.

Roma egészségmagatartás Magyarországon
Kocsis Éva, doktorandusz hallgató
PTE ÁOK

Kocsis Éva prezentációjában kutatásuk eredményei közt bemutatta, hogy a roma lakosság egészségmagatartását főként iskolai végzettségük befolyásolja. A dohányzás mindenhol, míg az alkohol, a kávé és az üres kalóriák fogyasztása szignifikánsan a vidékiekre, az energiaital fogyasztás a fővárosiakra jellemző – mindezeket pedig összegezve nagyobb hangsúlyt kell fektetni az iskoláztatásukra, a munkalehetőségeikre és egészségi ellátásukra.

Poszterek

Az aktív videójátékokkal végzett testmozgás hatása az idősödők egyensúlyára
Sápi Mariann
SZTE Traumatológiai osztály

A Sápi Mariann által prezentált különleges vizsgálat eredményei igazolták, hogy a virtuális játékalkalmazással végzett tréning a 60 év felettiek számára eredményes prevenciós alternatívát jelenthet a poszturális kontroll hanyatlásának késleltetésében.

A biogyógyászat szerepe a sikeres életmódváltásban
Peresztegi Sándor PhD
Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat

A prezentáció bemutatta a biogyógyászat hagyományos kínai orvoslási alapjait és kapcsolatát az életmód orvoslással.

Mit tehetünk magukért? – személyre szabott életmód tanácsadás az egészségfejlesztési irodában – az elmúlt 5 év tapasztalata a Parádfürdői Egészségfejlesztési Irodában
Szakács Ibolya okleveles egészségfejlesztő Msc, életmód tanácsadó terapeuta
Parádfürdői Állami Kórház

Szakács Ibolyától megismerhettük az egészségfejlesztési iroda tevékenységét, tapasztalatait, eredményeit.

Téma szakértői


Kapcsolódó oldalak


Visszalépés az előző oldalra...